Nyomtatás

Nepáli szokások, viselkedés

Köszönés: külföldiektől elfogadott, hogy „Hello”-t köszönnek, de a nepáli emberek jobban örülnek, ha nepáliul köszönünk nekik: „Namaste”-t (ejtsd: námásztéé), miközben tenyerünket összetesszük, mintha imádkoznánk. Így köszönhetünk mindenkinek, kortól, nemtől függetlenül, minden napszakban. Elköszönéskor az egyszerű „Bye” is elég.

'Köszönöm': dhanyabad (e:dányábád). Nepálban a „köszönöm”-öt nem használják olyan gyakran, mint Európában. Elég, ha csupán akkor mondjuk, ha valakinek valamiért nagyon hálásak vagyunk. Például vásárláskor egyáltalán nem kell mondani, ez furcsán hangzik nekik. Ám ne vegyük zokon, ha pl. valakinek ajándékot adunk, és nem mond semmi köszönetfélét. Sőt még azt se furcsáljuk ilyenkor, ha a megajándékozott nem mutat különösebb örömet sem, ez nem azt jelenti feltétlenül, hogy nem örül a kapott dolognak. Más szituációkban is megfigyelhetjük, hogy az érzelem-kimutatás náluk nem olyan erőteljes, mint pl. az európai kultúrában.

Igen-bólintás: van egy nagyon furcsa szokásuk a nepáliaknak: sokan a beleegyezésüket nem előrefelé bólogatással fejezik ki, ahogy mi, hanem egy oldalra biccentéssel és enyhe vállrándítással. Ez olyan érzést kelthet, hogy az illető egy bizonytalan, inkább „nem” választ ad. Pedig pont az ellentétje, minden bizonytalanság nélkül.

Puszi, csók, ölelkezés, kézfogás stb.: a férfi-nő közötti vonzalom kimutatása, még házaspárok esetében sem szokás Nepálban. Nyilvános helyen csókolózni, puszit adni, átölelni valakit, kézen fogva sétálni és hasonló dolgok mind nagyon megbotránkoztatóak a nepáliak számára, még ha külföldiek teszik is. Nem szokás a pusziadás sem, kivéve kisgyereknek. Viszont elfogadott, ha két fiú, férfi kézenfogva sétál, ez nem jelenti azt, hogy homoszexuálisak.

Szenttehén: Nepálban zömében hindu emberek laknak, akik nem esznek marhahúst, és szent állatként tisztelik a teheneket. Fogadjuk el ezt a szokásukat, ne zavarjuk meg az utcán kószáló vagy békésen ücsörgő állatokat, ha utunkba kerülnek, várjuk meg, míg odébb állnak, vagy kerüljük ki őket, nem illik átlépni sem rajtuk. Vannak olyan - főleg turisták által látogatott éttermek -, ahol marhahúst is lehet enni. Ha nepáli emberek is vannak a társaságunkban, tiszteljük őket annyira, hogy ne akkor rendeljünk magunknak steak-et.

Közlekedés: baloldali közlekedés van Nepálban, igaz gyakran nem annak tűnik, hanem káosznak. Sok helyen nincs külön járda a gyalogosoknak, és a szűk utcákon rengeteg jármű jár. Néha úgy látszik, kész életveszély átmenni az út túloldalára, és az itthon bevált „balra nézek, jobbra nézek, megint balra” szabály nem alkalmazható. Ilyenkor ajánlatos határozottan elindulni a célunk felé, nem szabad megtorpanni és megijedni, hogy elütnek. Le fognak fékezni vagy meg is állnak, és szidni sem fognak minket.

Káromkodás, szitkozódás, hangos szóváltás: egyáltalán nem jellemző, sőt kifejezetten kerülendő.

Étkezéskor a nepáliak nem nagyon használnak evőeszközöket (persze éttermekben van), hanem kézzel esznek, és csakis jobb kézzel, mivel a bal piszkosnak számít. (Evés előtt természetesen kézmosás kell.) Piszkosnak számít az az étel is, amit valaki akár véletlenül is szájával megérintett,  pl. amibe már beleettünk, abból nem illik másokat is megkínálni. Közösen használt eszközöket, pl. vizes kancsó, merőkanál, nem illik szájba venni, stb.

WC-használat: Nepálban (és sok más ázsiai országban) a vízöblítős wc nem igazán elterjedt. Szállodákban többnyire ilyen van, de máshol a pottyantós a jellemző. A külföldiek sokszor félreértik ennek használatát. Pár instrukció a kellemetlenségek elkerülése végett: a pottyantós wc-nél is van wc-kagylószerűség, amelynek a két szélére kell állni/guggolni, és minél jobban a lyuk felé célozni. Ha nem sikerül pont bele, nem gond, többek között ezért van mellette a kis vödör víz vagy kancsó, hogy azzal leöblítsük. A nepáliak, mivel nem használnak vécépapírt, ezzel a vízzel öblítik le a hátsófelüket is (balkézzel, ezért számít piszkosnak és nem esznek vele). Ha vécépapírt használunk, azt ne dobjuk bele a lyukba, mert könnyen eltömődhet; általában van ott egy erre a célra rendszeresített vödör.

Tika: a piros pötty a hindu nők homlokán. Többnyire a make-up része, a férjezett nőknek a homlok tetején, a hajválasztékban is van piros vonás. Egyes ünnepekkor férfiak és gyerekek is kapnak tikát a homlokukra, ami az áldás jele.

Éjszakai élet: Nepálban az emberek többsége este 9-10 óra tájban már alszik, reggel pedig korán kel. Éjszakai élet ezért nincs, a mozik, diszkók, üzletek is korán zárnak, kivéve a turista negyedekben, ahol az éttermek 11-ig nyitva vannak. Taxik vannak éjszaka is, de dupla áron.

Ajándékozás: aki ajándékot kap, az nem nézi meg az ajándékozó szeme előtt. Általában ha adunk valakinek valamit, jobb kézzel nyújtjuk át, és ha kapunk valakitől valamit, két kézzel nyúlunk érte.

Viselkedés templomokban, szenthelyeken:

Néhány dolog, amivel a turisták általában nincsenek tisztában:

- Buddhista sztupák (csorten) és imamalmok (mani) körül óramutató járásával megegyező irányban járunk.
- Hindu és buddhista templomokban, szentélyekben mindig vegyük le a cipőnket a bejárat előtt. 
- Sok hindu templomba nem lehet turistáknak (nem hinduknak) belépni. 
- Ha egy lámához megyünk, illik neki egy fehér sálat (khata) vinni és átadni a bemutatkozáskor (ez tibeti boltokban beszerezhető). 
- Templomokban, szentélyekben, kegyhelyeken és környékén ne dohányozzunk. 
- Fényképezni nem mindenhol szabad, erről győződjünk meg előtte. Ha embereket fotóznánk, előbb mindig kérjük hozzá a beleegyezésüket. Ne próbáljunk mindenáron alkalmi lesifotósként tündökölni, a téma megválasztásánál tartsuk tiszteletben más emberek magánéletét. Nyugati emberek számára érdekes lehet, hogy pl. vidéken a nők is nyilvános kutaknál fürdenek, mosnak, vagy a halottakat máglyán égetik el. De gondoljunk csak bele, milyen érzés lenne számunkra, ha pl. valamelyik rokonunk temetésén egy külföldi turistacsoport kattogtatna mellettünk.


Adakozás, kéregetők:

Nepálban járva nagyon gyakran találkozhatunk adománygyűjtőkkel, kéregetőkkel és itt nemcsak a koldusokra kell gondolni. Az ember olykor adna is valamit, de elbizonytalanodik, hogy kinek is adjon, mert mindenkinek azért mégsem tud. Néhány jó tanács ezzel kapcsolatban:

- Utcán koldusoknak, utcagyerekeknek ne adjunk pénzt, mert ezzel azt tudatosítjuk bennük, hogy ez egy megélhetési forma, nem ösztönzi őket arra, hogy valamilyen munkával keressék meg a megélhetéshez szükséges pénzt.

- Külföldieket szeretik leszólítani angolul jól beszélő, megnyerő modorú férfiak (különösen a Thamelban), akik aztán előadják különféle megható történeteiket, amivel pénzt csikarhatnak ki. 

- Ha falvakon keresztül túrázunk, előfordul, hogy gyerekcsapatok kísérnek minket egy darabon. „Give me sweet, give me chocolate!” - ezt a formulát ismeri mindegyik. Nagyon boldogok, ha kapnak valamit a turistáktól, lehet az bármi apróság, pl. cukorka, csoki, egy-egy ceruza, toll, apró játékféle, lufi, matrica, színes képecske, esetleg gyümölcs. Nagyon sokan örülnek a használt ruháknak is.

- Iskolás gyerekek gyakran gyűjtenek pénzt különböző jótékonysági célokra, pl. iskolaszerek vásárlására, utak javítására, építésére, ivóvízvezeték javítására. Különösen Tihar ünnep környékén (október-november) szokás az, hogy gyerekek csoportosan körbejárnak, énekelnek és adományokat gyűjtenek. Ilyenkor többet-kevesebbet mindenki ad nekik.

- Sok helyen láthatók adománygyűjtő dobozok (Donation box), pl. templomok, kolostorok, kórházak bejáratánál. Ezeknél feltüntetik, milyen célra gyűjtenek. Komolyabb összegű adományokat érdemes inkább alapítványoknak, oktatási és szociális intézményeknek, árvaházaknak adni.
Jobb, ha pénz helyett inkább mi magunk vesszük meg, amiről úgy gondoljuk, jól jöhet az intézménynek, így biztosak lehetünk benne, hogy az általunk támogatott célra fordítódik a pénzünk. Sok szegény iskola van, ahol nagyon örülnek az iskolai felszereléseknek (füzet, ceruza, toll, kréta, szemléltető eszközök), ezeket ott Nepálban is be lehet szerezni. Árvaházaknak használt gyermekruhákat (vagy akár ott helyben olcsóbban megvásárolt új ruhákat), játékokat, sporteszközöket (labda, tollas ütő, stb.), iskolaszereket vagy gyümölcsöt vihetünk.